Zinalrothorn – egy sikertelen, de jó emlékű túra

A munkám miatt voltam Svájcban, és ha már adódott a lehetőség, összekötöttem egy jó kis hegyi túrával. Olyan hegyet szerettem volna keresni, ahol nem kell sok vagy veszélyes gleccsert keresztezni, így némi kutatás után a Zinalrothornt választottam. Tudtam, hogy ez „egy szinttel feljebb” van, ez egy komoly hegy, kitett mászós szakaszokkal, és az útvonalat tanulmányozva arra jutottam, hogy bőven megtörténhet, hogy nem jutok fel.

Rothornhütte, 3198m

Rothornhütte, 3198m

Maga a csúcstámadás napja nem indult valami jól. Hajnalban, még teljes sötétségben tapostam az enyhe lejtésű gleccseren felfelé és tulajdonképpen mindenki lehagyott, közben vadul lüktetett a vér a fejemben. Csalódottan állapítottam meg, hogy úgy látszik, erre a tempóra vagyok képes… Lehet, hogy már öregszem ehhez, vagy le kéne fogyni? Mindenestre úgy gondoltam, folytatom, aztán meglátjuk, mi lesz. Hozzátartozik, hogy ez a rossz érzés már előző nap is megvolt. Említettem, hogy a munka miatt jöttem ki Svájcba és egy munkatársam is velem jött. Ő nem mászik, így az szóba sem jött, hogy a csúcsra elkísérjen, de a 3198m-en levő Rothornhütte neki is nagy élmény lehet, mivel még nem volt ilyen helyen, így oda ő is feljött. Még indulás előtt megtudtam tőle, hogy nem nagyon szokott rendszeresen sportolni, így azt gondoltam, majd lemarad. Nem mintha én olyan élsportoló lennék, de legalább tudom, mekkora terhelést jelent 1000-1500m szint leküzdése, és e tapasztalat miatt be tudom osztani az erőmet. Ehhez képest végig előttem haladt, szinte felrohant  a hegyre, egy jó félórával előbb ért fel a hüttébe. Szóval ilyen állapotban értem el az első fontos ponthoz, ami egy rövid mászórész volt a gleccser szélétől a felette levő köves hegyoldalba. Itt még teljesen sötét volt, és visszagondolva az egész útvonalra, ez a rövid szakasz egy kiváló teszt az elkövetkezendő nehézségekhez: egy 5-10 m magas, kb III- nehézségű, meredek kémény. Itt ismét egy barátságtalan vezetős parti vágott be elém, de tulajdonképpen nem bántam, mert nem haladtam valami jól. Felmásztam a kéményben, miközben az előttem levő parti  rúgott néhány követ a fejemre, amik a sisakomon koppanva estek tovább. Feljutva ezen a szakaszon könnyebb rész következett, kisebb, de meredek hómezőkön traverzálva vagy felmászva, néhol kicsit (I-II) sziklát mászva, máshol nehezen megtalálható útvonalon kanyarogva, köves terepen vezetett az út. Bár a többiek eltűntek előlem, a pulzusom lenyugodott, és tűrhető állapotban haladtam felfelé. A következő gleccser/hómező előtt értem utol az előző partit, és miközben mindannyian a hágóvas felvételével foglalkoztunk, beszélgettünk. Kiderült, hogy valójában két hegyi vezető, három ügyféllel Franciaországból. Csodálkoztak, hogy egyedül vagyok, de ilyen már máskor is előfordult. Azt is megtudtam tőlük, hogy kb 3600m-en vagyunk. Innentől együtt haladtunk (én mögöttük), mert időközben teljesen jól kezdtem érezni magam, már nem zakatolt a fejem, és a tempót sem éreztem már túl erősnek. Hajnalodott és bár még sosem voltam ott, hátranézve a Matterhorn összetéveszthetetlen alakját ismertem fel a hajnali fényben teljes életnagyságban.

A Matterhorn hajnalban

A Matterhorn hajnalban

Hamarosan a lejtő szelídült, viszont el is keskenyedett és egy gyönyörű hógerincbe ment át. Itt láttuk meg először a csúcsot és az odavezető útvonalat. A hógerinc végén, kb 3900m-en kezdődik valójában a mászó rész. A sziklákon egy rövid ideig követni kell a DK gerincet, majd a D falban egyre emelkedő traverzzel kell eljutni egy széles folyosóba, aminek a teteje a „Gabel”, ahol a DNY gerinchez csatlakozunk. Itt először közvetlenül a gerincen, majd a gerinc mögött következik talán a legnehezebb rész, a „Biner-táblák”. Ezen túljutva nagyon kitett, bár talán picit könnyebb mászással rövid idő alatt a csúcsig.

Zinalrothorn fenti reszek

Zinalrothorn fenti reszek

A jégcsákányokat a havas rész végén hagytuk, majd megkezdődött a mászás. Ez számomra teljes odafigyelést igénylő szakasz volt, változó nehézséggel. Eleinte I-II volt, egy-egy nehezebb (III-) mozdulattal, majd könnyebb, de törmelékesebb, majd pedig ahogy meredekebbé vált, úgy lett a kőzet egyre szilárdabb és a nehézség egyre egyenletesebb (II-III). Standok voltak fúrva, plusz egy-egy nitt (ha jól emlékszem, de ezeket nem használtam). Az előttem levő vezető nagyon ügyesen, gyorsan és hatékonyan biztosította a csapatát, de kicsit később, amikor megálltak pihenni, lehagytam őket, és a következő partit is utolértem. Felértem a Gabel-hez a gerincre és továbbmásztam a gerincen kb hasonló nehézségben, de jóval kitettebb részeken.

Vezető biztosít a Gabel felett a gerinen

Vezető biztosít a Gabel felett a gerinen

A kőzet mindenhol nagyon szilárd volt. Hamarosan elérkeztem a „Biner-táblákhoz” kb 4100-4150m-en. Ezen a ponton rövid gondolkodás után elhatároztam, hogy visszafordulok, nem mertem elindulni rajta, nem mertem kilépni a táblákra. Ezen utólag gondolkodtam, hogy miért döntöttem el ezt ilyen gyorsan, máig nem tudom, mindenesetre erre jutottam. Egyrészt ijesztően kitett volt: reibung-szerű táblákon kellett traverzálni, alattuk elfogyott a szikla, csak a borzalmas mélység. Másrészt szabályosan ki volt nittelve, láttam sorban a nitt-gyűrűket, amiből arra gondoltam, hogy azért csak nehezebb ez a rész, mint az előzőek. Harmadrészt eléggé az agyamba égett, hogy amikor olvastam erről az útvonalról, az volt ehhez a részhez írva, hogy „lehetőség szerint ereszkedjünk”. Nekem viszont csak 30 m kötelem volt, így ha visszafelé ereszkedem és elfogy a kötelem, nekem ezeken a reibung-táblákon kell majd visszamászni a következő standig, és ez sem nagyon tetszett. Mindenesetre meg lehet csinálni szólóban is, de tőlem ennyi telt.

Biner-táblák

Biner-táblák

Megvártam tehát, amíg utolérnek, majd elmennek az utolsók is, és elkezdtem ereszkedni. Elbúcsúztam a franciáktól is, a vezető azt mondta, bölcs döntést hoztam, majd így köszönt tőlem, már a Biner táblákről visszakiabálva: „Good bye, my Romanian friend!” :), mindegy. Ereszkedés közben nem voltam túl csalódott, ráadásul gyönyörű idő volt, és én igazán jól éreztem magam: szél nem volt, sütött a nap, én pedig itt lógok 4000 méter felett a kötélen, sehol egy lélek, fényképezek minden irányban, király!

Ereszkedés közben látszik a mászós rész, és a hógerinc, amit el kell érni (rajta a nyom)

Ereszkedés közben látszik a mászós rész, és a hógerinc, amit el kell érni (rajta a nyom)

Még kicsit stresszes volt visszamászni a következő standokig, miután elfogyott a 30m kötelem, de ez is megoldódott. A hógerincre visszaérve pedig már jutalomtúra volt a visszaút a házba, ahova én értem vissza először a mászók közül kb tizenegykor, igaz, sikertelenül.

Itt kicsit pihentem, megosztottuk tapasztalatainkat a frissen visszaérőkkel, összepakoltunk a kollegámmal, majd leszenvedtünk (sajnos erre ez a legjobb szó, a lemenetet mindig utálom!) magunkat Zermattba, majd a tasch-i kempingbe.

Megosztom...Share on FacebookEmail this to someoneShare on Google+

You may also like...